És: volt is azóta metrós álom. Kettő.
A közös motívum, hogy mindig valamilyen általam ismert társaság tagjaként vagyok jelen. Vagy az álom során ismerem meg őket, vagy már eleve így van. Pl. ált. iskolai osztály. De a legfontosabb mégis, hogy ezek az álmok egyáltalán nem nyomasztóak. Kifejezetten érdekesek. Mint egy film. Mert nagyrészt úgy is vagyok jelen bennük, mint ahogy az ember filmet néz. Kívülállóként, azaz valahogy másként létezem ott, mint az egyéb szereplők. Mintegy megfigyelő. Vagy, ha nem ilyen módon, akkor is más vagyok, mint a többiek. Nem felsőbbrendű, de amolyan "megkérdőjelezhetetlen", mindenképpen teljesen elismert tagja az adott közösségnek. Éppen ezért szorongásoktól mentes ez az álom. Nem kell tartanom senki negatív jellegű megítélésétől, nincs semmiféle megfelelési kényszer. Csak egyenrangú vagyok.
Mindig tudtam, mit miért álmodom.
